Jdorama

Az ifjabb korosztály figyelmébe szeretném ajánlani a Sakurasou no Pet na Kanojo című 24 részes animét. Szerencsére túllép a hárem animék szokásos alaphelyzetén, s nem a tanácstalan főhős nők körüli szerencsétlenkedéséről szól, bár mondanivalója megmarad a "ne add fel álmaidat"-nál, mégis könnyed szórakozást nyújt a romantika és humor kedvelőinek. 

A részek elég hullámzóan teljesítenek, de az utolsó két epizód miatt megbocsátjuk azt a pár csetlő-botló részt is, ahol szemmel látható volt a készítők tétovázása, hogy mihez kezdjenek a karakterekkel, engedjék-e el a kezüket s indítsák el őket a fejlődés útján vagy kanyarítsák őket ugyanabba a mederbe. A végeredmény valahol a kettő közé sikeredett.

2012-13-as animéről lévén szó grafikára nem lehet panasz, a hátterek gyönyörűek, a karakterek pedig egytől egyik szerethetőek.

A történet szerint Sorata Kandának ki kell költöznie a középiskola rendezett kollégiumából, mert ott nem engedett a háziállat tartás, ő pedig nem hajlandó megválni macskájától. Így egy lerobbant, rossz hírű kisebb kollégiumába kerül, ahol a problémás diákokat szállásolják el. Már első éjszakáján megismerkedik a furábbnál furább lakókkal, a túl laza felügyelő tanár, az antiszociális számítógépguru, a férjes asszonyokat fűző szépfiú, a mindig túlságosan lelkes végzős lány... de az i-re a pontot egy új diák érkezése teszi fel, aki amilyen gyönyörű, épp annyira életképtelen, hisz még felöltözni sem tud egyedül... Ezen kollégium és lakóinak életét ismerhetjük meg a sorozatban.

A Kimi wa pet újabb meglepetésekkel szolgál. Részről-részre tör fel bennem a gondolat, hogy jó ez így? Valóban tényleges probléma az, amiről a sorozat szól? Vagy ez a groteszk érzelmi viszony csak egyfajta társadalom kritika?

Miről is van szó? Adott a nő, aki nem bízik sem magában sem az emberekben, így háziállatként egy fiatal fiút tart. A kutyaként kezelt fiút következmények nélkül szeretgetheti, gondoskodhat róla, babusgathatja, hisz egy kiskedvenc nem él sosem vissza a gazdája bizalmával, feltétel nélkül szereti azt. Igen ám, de itt egy érző emberről van szó, aki benne van ebben a játékban, s bár a megaláztatásról nincs szó, mégis sok-sok csalódást és negatív érzelmet kell elviselnie a "gazdája" mellett.

Mondhatnám, hogy a gyors technikai fejlődés okozta társadalmi, szociális zavarokra próbálnak rávilágítani ezzel, miszerint az erős, emancipált nők helyzete igen nehéz, s az emberek többsége nem képes összeegyeztetni őket a tradicionális értékekkel. De valahogy ott bújkál bennem a kisördög, ami bizony azt mondja, hogy ezt a helyzetet komolyan is kell venni, itt valóban két (három) ember életéről van szó, akik egy fura szerelmi háromszögbe kerülnek bele. Vajon tényleg azon kell-e gondolkodnia a nézőnek, hogy az enyhén(?) beteges kapcsolat, amiben teljes nyíltsággal működik minden, vagy az igazi nagybetűs szerelem az álom pasival (ahol bizony csak a felszíni szerepek működnek, a nyíltság nem fellelhető) legyen-e a befutó. Nos én nem tudom, valamikor a negyedik rész tájékán elfogott a késztetés, hogy odaszaladjak és erősen megrázzam Momot és a gazdiját, miszerint "EZ ÍGY NEM HELYES!".

A készítők végülis elérik a célukat, a sorozat odaragasztja a nézőt, hisz kíváncsi a végkifejletre, ám szurkolni picit nehéz bármelyik irányba is, hisz egyik út sem tökéletes, bár így-úgy mindkettő járható.

Akárhogy is... A japán Tom Selleck feltünése jelentik nálam a sorozat legvidámabb perceit, aki hepciás kis bajuszkájával, hawaii mintás ingével teljesen Magnum-ra emlékeztet, miközben jobbnál-jobb tanáccsal látja el a főszereplőt az élet dolgairól.

Sikeres vagy. Elértél mindent, amit lehetett. Egy nagy vállalat külügyi osztályán dolgozol. Nagyszerű lakásod van, a pasid rajong érted. Minden adott, hogy boldog légy. De miért nem vagy az? Miért vagy hideg és zárkózott? Miért nem osztod meg az érzéseidet még a barátoddal sem? Miért tart mindenki egy munkamániás rideg nőnek?

A pasidnak kisebbség kimplexusa van miattad, hisz nem elég, hogy jobban keresel nála, de még magasabb is vagy tőle. Megcsal, ráadásul teherbe ejti a másik nőt, így el is hagy. De nem tudsz sírni, nem tudsz bánkódni, hidegen hagy az egész. Nem érdekel, ha egy rossz pillanatodban kivered a főnököd fogát és emiatt áthelyeznek.

Aztán egy nap egy ócska dobozt találsz a házad előtt, benne egy összevert tinivel. Nem hagyhatod ott, nem húzná ki az éjszakát az esőben. Beviszed, bekötözöd, betakargatod..... Gyerekkorod kedvencére emlékeztet, a kutyádra, Momora...  Miért ne tarthatnád meg ezt a fiút? Miért ne lehetne a háziállatod?

Ezzel a felütéssel indul a Kimi wa pet. Nem szokványos, az egyszer biztos. A nőt alakító Koyuki és a tinit játszó Matsumoto Jun között első pillanattól kezdve meg van egyfajta különös kémia, ami miatt az érzéki és a baráti száll rögtön kusza összefonódásnak indul. Momo valóban kutyaszerű, pajkos, aggódó, ragaszkodó, élvezet kettőjüket nézni.

Persze idővel felsejlik a háttérben meghúzódó dráma is, hogy miért kényszerül egy tehetséges fiatal elmenekülni az élete elől, ki lehet a rejtélyes idegen, aki követi őt...

Bármi következzék is a folytatásban, már az első rész előrevetíti a karakterek fejlődését, s látszik, hogy nem egy stagnáló, önmagába visszaforduló manga adaptációval van dolgunk.

Zoamelgustar (Sekai FanSubs) munkáját külön dícséret illeti, jól eltalált, gördülékeny fordítása tovább növeli a sorozat fogyaszthatóságát.

A Zenkai Girl egyike azon kevés doramaknak, ami bátran ajánlható az ázsia sorozatokat nem ismerő, esetleg azoktól idegenkedő számára is. Középpontban a szerelem, a gyereknevelés és a mindennapi élet nehézségei állnak.

A történet szerint Ayukawa Wakaba már gyerekkorában megismerte a társdalom szívtelenségét. Nincstelen édesapjával nevelkedett, így szegénysége, kivételes tehetsége a matematikában, megtörhetetlen küzdeni akarása nem tette népszerű gyerekké. Kemény iskolai évet letudva sikeres ügyvédként szeretne gazdag üzletasszonnyá válni, s egy jóképű AAA+ kategóriás férjet találni magának. Ügyvédbojtárként fel is veszik egy céghez, amit egy szigorúságáról híres üzletasszony vezet. Első napján kiderül, hogy jogi feladatok helyett bébicsőszként alkalmazzák, a főnökasszonya 5 éves kislányát kell oviba hordania, s esténként vigyázni rá. Így ismerkedik meg egy számára életidegen helyzetben élő férfival és kisfiával.
Ebből a faramuci helyzetből indul a karrierista, becsvágyó lány története, aki hamarosan átéli élete első csókját, megtapasztalja a szerelmet, megtanulja mi az a felelősség, milyen egy gyerekről gondoskodni, s felismeri saját korlátjait, érzéseit.

A sorozat az élet sok helyéről merít. Munkahely, otthon, baráti kör, mind-mind a társasági élet színhelyei, s mégis mindenhol lehetünk magányosak. Ayukawa a saját bőrén tapasztalja meg, milyen az, amikor az ábrándjaitól merőben különböző élethelyzetekbe csöppen, milyen nem várt emberi reakciókat kap és ad ő maga is.

Az Ayukawat alakító Aragaki Yui remekül játssza a néha tanácstalanul az érzéseivel küzdő lányt. Mosolya, könnyei bármelyikünkké lehetnének olyan természetesek. Yamada Shotat Nishikido Ryo alakítja, aki a becsületesség mintaképe, ám ő sem mentes a gyengeségektől, így lesz igazán emberi. A mellékszereplők között akad a hagyományosan túljátszott, erőltetett karakter is, de mindegyik helyén való, s ha groteszkül is, de jól mutatják be a különböző élethelyzetekkel küzdő figurákat. Mindenképp kiemelendők a gyerekszínészek. Imádni valóak egytől-egyig mind. Szerencsére ritkán adnak a szájukba oda nem illő mondatokat, így megmaradhatnak szerepükben is gyereknek. Az óvodás jelenetek roppant mód aranyosak, s általuk kicsit betekintést nyerünk a japán gyerekek mindennapjaiba is.

Ajánlás: Erősen ajánlott mindenkinek, nem csak a dorama rajongóknak. Csupa szerethető karakter, kellemes színészi játék, élvezetes történet.

Előzetes információk alapján némi fenntartással kezdtem el nézni ezt a doramat. Ám az első rész rögtön beszippantott, s a lelkesedésem majdnem egészen a sorozat végéig kitartott. Motorosbandák.. Szerelem... Ármány... Milyen jól is hangzanak, ugye?


A történet nagy vonalakban: Kenji 10 évvel ezelőtt elfordult addig életétől, otthagyta a motorosbandáját, s szülei halála után kishugáról gondoskodva mangakának állt, ebből fenntartva a családot. Egykori riválisa, Erika a sorozat kezdetén költözik vissza a városba öccsével. A fiatalok és a visszavonult bandatagok között hamar felszínre kerülnek a szerelmi szállak, s végig izgulhatjuk vajon lesz-e beteljesülés.
A két középiskolás közötti románc szépen ível, s Yasuko szemszögéből élhetjük át a történeteket. Kenji és Erika közötti régről beidegződött ellenségeskedés viszont csak probléma hegyeket szül, hiába szurkol nekik minden mellékszereplő a nézővel együtt.

A szereplők közül a Kenjit játszó Matsuoka Masahirot mindenképp kiemelném, hisz az igazán eltúlzott karaktert tényleg viccesen formálja meg, felbőszült kirohanásai, groteszk arckifejezése biztos van, akit elrémít, engem szórakoztatott. A történet középpontjában lévő Yasukot alakító Tabe Mikako szintén dícséretet érdemel, bár sosem sikerült igazán megkedvelnem a karakterét. A lányok kedvence Okura Tadayoshi nem erőltette meg magát, igaz nem is nagyon kapott rá lehetőséget, a szokásos mélázó, visszafogott srác szerepében hozta az elvárható minimumot. Hirosue Ryoko-nak sem állt túl jól a bandavezér szerep, bár kétségtelen, hogy a hangja hitelesen csengett kevésbé nőies üzemmódban is. Ettől függetlenül még mindig kellemes ránézni és a reménykedő szerelmes nőként teljesen kedvelhető volt.

Vicces volt látni, hogy minden epizódot egy akció jelenet foglal keretbe, hisz minden rész végén valakit elrabolnak/megvernek, s ilyenkor kötelező jelleggel a hős Kenji érkezik vasparipáján rendet tenni a martalócok között. Sok izgalom és látványosság sajnos nem szorult ezekbe a jelenetekbe, leszámítva az utolsó részt, ahol a színészek és a kaszkadőrök is mintha ráéreztek volna a kamera előtt történő verekedés ízére és itt-ott egész élvezhető harcot sikerült összehozniuk.

Ahogy az lenni szokott, hiába a könnyed hangvétel, pár rész után előkerülnek a komolyabb problémák. Gyász, szeretet, családfenntartás, barátság mind-mind említésre kerül, s ha túl sokat nem is tanulhatunk a karakterek monológjaiból, becsülendő, hogy nem csak könnyed limonádét szürcsölgetünk a fotelben ülve, hanem az a citrom, ami benne van az valóban savanyú, s a cukor valóban édes.

Ajánlás: Mindenképp ajánlott azoknak, akik a két idol rajongói, s talán azoknak is megér egy próbát akik a könnyed, romantikus vígjátékokat szeretik.

Köszönet illeti a sorozat magyarra fordítóját, ám sajnos a hemzseg a magyartalanságtól, s sok helyen érezni az angol eredeti mondatot isM